Kutatói utánpótlást elősegítő program a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központban

NARIC, Researchers Recruitment Programme

 

Napjainkban, minden jövő felé tekintő szervezet számára egyre fontosabb kérdés a munkatársak utánpótlása, nincs ez másképp az agrárkutatás területén sem. Egy-egy kutatás az agráriumban hosszú éveket, akár évtizedeket is igénybe vehet, ahol az egyedi tudás átadása kiemelten fontos a kutatóintézet és az ágazat fejlődése szempontjából. A felhalmozott szaktudást és gyakorlatot csak hosszú évek alatt lehet átadni a következő generációnak, így nem lehet megfeledkezni az utánpótlás, valamint a generációváltás kérdéseiről sem.

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) jogelődjeinél a Földművelésügyi Minisztérium munkatársai által felmérésre került a kutatási témavezetők kor szerinti összetétele, ahol jelentős aszimmetria került feltárásra (2012). A felmérés eredménye egyértelművé tette a szaktárca számára, hogy a hosszútávon fenntartható és sikeres agrárkutatás biztosításához nélkülözhetetlen a megfelelő kutatói utánpótlás, ezért 2013-ban létrehozta a „Kutatói utánpótlást elősegítő programot” (Program). Az évente induló Program a NAIK szervezett keretek között megvalósuló kutatói utánpótlását kívánja elősegíteni.

A Program célja olyan tehetséges fiatal kutatók megnyerése és továbbképzése, akik szakterületükön, intézeteinknél, a megszerzett tudásuk és tapasztalatuk által képesek lesznek az agráriumban a gyakorlat számára fontos kérdésekre a tudomány eszközeivel is választ adni.

A Program keretében évente 30 fiatal kutató kaphat lehetőséget, hogy megismerhesse agrár-kutatóintézeteinket, illetve a kutatói életpályát, őket segítő mentorok támogatásával. A Kutatói utánpótlást elősegítő programok (Program 1, Program 2, Program 3, Program 4) résztvevőinek munkáját mentorok, szervezetfejlesztők és HR munkatársak segítik a legmodernebb módszerekkel.

A Program folyamatos fejlesztésen megy keresztül, figyelembe véve a Programban résztvevő vezetők, mentorok és fiatal kutatók véleményét is.

A Program kiválóságát elősegítő tényezői az alábbiakban foglalhatóak össze:

·         minden évben 30 fő fiatal kutató kutatói életpályán való elindulását teszi lehetővé;

·         személyes mentorálási lehetőséget biztosít;

·         a fiatal kutatók foglalkoztatása határozott időszakokat ölel át, továbbfoglalkoztatásuk mérési pontokhoz köthető (a Program első periódusa 6
          hónapot, majd azt követően a második periódusa 3 évet foglalhat magában);

·         a második periódusban való maradás feltétele aPhD tanulmányok megkezdése;

·         a költségtérítéses PhD képzésre felvételt nyert fiatal kutatók tandíját a Program támogathatja;

·         a kiválóan teljesítő fiatal kutatók szakmai ismereteik átadása céljából külföldi/belföldi konferenciákon is részt vehetnek a Program támogatásával;

·         a Programban részt vevő mentorok és fiatal kutatók magas szintű HR támogatást is élvezhetnek (pl.: szervezetfejlesztők által tartott tréningeken,
          interjúkon
is részt vehetnek);

·         2015-ben kialakításra került a Program honlapja és egy önálló informatikai rendszer, ahol a fiatal kutatók, mentorok és programkoordinátorok
          saját fiókkal is rendelkeznek, mely lehetőséget biztosít a programvázlatok, naplók, szakmai beszámolók rögzítésére, valamint a költségelszámolási
          igények bejelentésére;

·         végezetül a fiatal kutatók toborzása is a fiatalkutato.naik.hu honlapon keresztül történik, elősegítve ezzel a gyors és átláthatóbb
          információáramlást.

A Program 5. 2017. évben indul. A jelentkezés megnyitásáról a „Felhívásunk”-ról menüpontban nyújtunk tájékoztatást.

Amennyiben kérdése merült fel a Programmal kapcsolatban, keressen minket bátran!